házasságra – együttélésre felkészítés

Ajánlom Nektek, ha sok kellemetlen élményt és csalódást szeretnétek elkerülni. Bár azt hisszük, majd minden megy magától, és minden megoldódik, ez nem egészen így van. Nem csak házasságra készülőknek lehet hasznos.
Miért lehetek én hiteles? Túl vagyok dacból elkövetett fiatalkori hibákon, házasságom alatt éltem át a Szüleim hirtelen elvesztését és a Nagyikám gondozását, a mostani tudás és tapasztalat hiányában kisiklott a házasságom, és már évek óta a tinédzser fiammal kapcsolatban próbálom elkerülni a hozott mintákat. Szerencsés vagyok, mert már a Társammal élek, de nekünk is van min dolgozni.
Tegyetek érte, hogy ebből a szempontból kiemelkedjetek a tömegből. Az ára annyi, mintha párszor elmennétek vacsorázni, moziba vagy masszázsra. De hogy a hatása hosszabban tart és hasznosabb az biztos.
Hiszen mennyi mindenre költünk esküvő előtt, de akár az ismerkedés ideje alatt is. Randevúkon vacsorák, wellness hétvégék, utazások, ajándékok, eljegyzési gyűrű, az esküvő – lakodalom költségeit nem is számolva. Azt hisszük, ha megtaláljuk az Igazit, már minden megoldva. Az esküvő pedig a hab a tortán. Pedig ez nem olyan egyszerű, és a házasság / együttélés sem működik magától. Ha csalódunk, azt gondoljuk, ha mást választottunk volna, ez nem így lenne.
De minden két emberen múlik, és bizony sok minden eszünkbe se jut az elején, mikor még szerelmesen lebegünk.
A jegyes oktatáson segítek mélyebben belelátni az előttetek álló helyzetekbe, megoldásokat kínálva. Mert bizony lesznek megoldandó feladatok és kihívások, bár senki nem így tervezi. Én sem gondoltam annak idején.
A találkozások alkalmával átvesszük a nagy átlagban előforduló konfliktus forrásokat, élethelyzeteket, és ezekre kínálok opciókat. Ha csak egyszer szeretnétek jönni, választhattok a felsorolt témák közül.

Az alábbi témákat vesszük át:

mit hozunk otthonról: minták, értékek. Különbözőség esetén új szokások kialakítása
nagyobb, konfliktust okozható témakörök körben járása (pl. anyós, gyerek, munkamegosztás)
• szeretetnyelvek ismerete, a saját és társad igényének felismerése
kulturált, mégis hatékony kommunikáció
• konfliktuskezelési módszerek
fontossági sorrendek változása az évek alatt, avagy újratervezés
• mi kell a nőnek, és mi a férfinak
• én tökéletes vagyok, na de a másik…
együttműködés és élmények: amik erősítik a kapcsolatot
• a legfontosabb kérdésekben közös nevező (gyerek, pénz, politika, vallás, házimunka, szabadidő)

Mivel sok témát veszünk át, ezért több alkalommal is találkozhatunk. A találkozások száma páronként eltérő lehet.

Várlak Benneteket szeretettel és lelkesedéssel!

Bejelentkezés:

Végh Anikó
e-mail:  info@veghaniko.hu

telefon: +36 70 332-4401

Cím:
8200 Veszprém, Akácfa utca
Budapest XIII. kerület

Szeretettel várlak Benneteket!