Amíg mi nők bármikor, bármin, bárhol képesek vagyunk pityeregni, sőt, egyesek még taktikaként is bevetik, ez a férfiaknak nem olyan egyszerű és kézenfekvő. Még akkor sem, ha éppen ez hozná a feloldódást. Sokan még örömkönnyeiket is próbálják palástolni.
Amikor valaki olyan családból jön, ahol az apa, nagyapa azt sulykolja a fiúgyermekbe, hogy egy fiú nem sír, egy fiú nem mutatja ki az érzelmeit, egy férfi kemény, ott bizony ezt a példát csak tudatosan lehet átírni, nem kevés munkával.
Akit soha nem öleltek meg, nem dicsértek, annak tripla munka kinyitni a saját szívét. Elhinni, hogy szabad segítséget kérni, szabad kimutatni a gyengeséget, szabad sírni.
Mostanában egyre többször hoz fel a facebook olyan fotókat, eseményeket, ahol férfi vezetésével férfiak gyógyulnak elvonulásokon, különböző programokon. Gyönyörűség ezeket nézni!
Férfiak, akik egymást gyógyítva gyógyulnak. Ez nem helyettesíthető egy nő által vezetett programmal. Ugyanis teljesen másképp viselkednek egymás között a férfiak és a nők, másról beszélgetnek. Már egyetlen ellenkező nemű résztvevő is moderálja a társaságot: legyen csak egy nő is a férfiak mellett. Bekapcsol bennük valami, ami gátolja a teljes el- és megengedést.
Sokszor voltam már idegenként szem- és fültanúja egy férfi sírásának. Bízom benne, még leszek is. Mélységesen meghatnak ezek a percek, ezek a történések. Akadnak, akik visszafojtanák, és bíztatnom kell őket: engedjék ki! Engedjék meg maguknak! Tisztuljanak csak! Az mekkora gyógyulás, amikor egy férfi magzatpózban összekuporogva sír!? Ha egy Férfi talán életében először, zokogva próbál megszabadulni az elmúlt évek nehézségeitől, a fájdalomtól? A párja és az én szemem láttára?
- Lehettek elkeseredettek!
- Lehettek gyengék!
- Lehettek kétségbeesettek!
- Lehettek szomorúak!
- Dühönghettek a fájdalomtól!
NEM kell elfojtanotok! Engedjétek, hadd jöjjön ki! És aki szeret Benneteket, annak a szemében csak nőni fogtok.
A lelkem és a szellemem leborul az IGAZI FÉRFIAK előtt, akik mások előtt is vállalják az esendőséget, mernek sebezhetőek lenni. Feltárják lelkük legmélyebb bugyrait, amit szégyellnek, amit legszívesebben kitörölnének az életükből. Igen, a FÉRFI, csupa nagybetűvel. Aki tiszteletet ébreszt, aki félreteszi az egóját, a büszkeségét. TUDJA, hogy nem azon múlik a férfiassága, az emberi tartása. PONT ETTŐL LESZ IGAZI FÉRFI! Gyógyultok, és könnyeiteken keresztül gyógyulnak a fiaitok, az unokáitok.
AZ AZ ERŐS, AKI MER GYENGE LENNI!!
Kép: Amin Moshrefi, Unsplash