Amikor a jóni-lingam masszázs oktatás varázslattá válik

2021. júl. 13.

Eljöttök, hogy egymás örömére megtanuljátok, hazavigyétek. Aztán ráadásként olyan élménnyel gazdagodtok – velem együtt – amiről talán csak álmodtatok. Még én is napokig a hatása alatt vagyok, hát még Ti. Így történt ez legutóbb is…

Volt egyszer, hol nem volt egy Férfi és egy Nő. Elmondásuk szerint nem is igazán egy pár. Mindenesetre elhatározták, hogy együtt, egymáson tanulják meg a jóni és lingam masszázst. Egyikük számára sem volt új a terep, a Hölgy már volt jóni masszázson, a Férfi pedig lingamon, és mindkettőjükben jó emlék és tapasztalat maradt. Lazán álltak a programhoz is, hiszen tudták mire számítsanak. Vagy mégse?

Azt tudni kell, hogy a lingam masszázst csak úgy lehet megmutatni, ha áll a zászló. Viszont az oktatás alatt végig beszélek, kijavítom a mozdulatokat, és ez zavarhatja azt, akin éppen gyakorolunk. Ezért a siker érdekében próbálok csendesebb lenni, nehogy kizökkentsem az illetőt. A biztonság kedvéért viszek magammal segédeszközt is…

A lingam masszázs oktatás: Beszélgetés, ismerkedés után a Férfival „kezdtük”. Megkértük, csak akkor szóljon, ha valami nem esik jól. Egyszer sem szólt… Már az első perctől kezdve élvezte az érintéseket, átadta magát a gyönyörnek. Így hát suttogóra váltottam, csendben mutattam mindent. A hatás nem maradt el. A Férfi több mint egy óráig élvezhette a gyönyör hullámait, hol erősebben, hol visszafogottabban. Mi ketten nők, figyeltük melyik mozdulat milyen hatást vált ki belőle. Igazából azt szerette volna, ha soha nem lesz vége. Tuuudom, mire vagytok kíváncsiak: vajon elélvezett-e? Neeem, megtartotta magának az energiát, és szétoszlatta a testében.  Bár korábban már megtapasztalta a lingam masszázst, itt szerencsére sikerült felülmúlnunk amit annak keretében átélt. Pedig „csak” oktatás volt…

Majd felocsúdva, kis szünet után nekikezdtünk a jóni masszázs oktatásnak. A Hölgy is azonnal el tudta magát engedni, egy pillanatra sem fojtotta el a vágyát. Ezért itt is suttogva beszéltem, ne zavarjam. Megkértem a Férfit, mindig figyelje, melyik mozdulat milyen hatással van a Nőre! Fontos, hogy fél cm-rel jobbra vagy balra már teljesen mást érünk el. Itt is többször egymás után végigcsináltuk a mozdulatsort. A Férfi teljes figyelmével azon volt, hogy az újfajta mozdulatok által soha nem tapasztalt gyönyört okozzon a Nőnek. Ha kellett finomabban, ha az esett jól, erősebben érintett. Érett Férfi létére még ő is meglepődött a hatáson! Az eredmény? Kb. egy óráig tartó fergeteges orgazmus hullám, ahol a NŐ a végén sírásban tört ki. Oldás volt a javából.

Az oktatás alapvetően nem arról szól, hogy a végén a férfi vagy a nő elélvezzen. Csak addig bírják, hogy minimum háromszor végig tudjam mutatni a mozdulatsort. Az elején mindig elmondom, hogy miattam senki ne tartsa vissza magát. Mekkora álszentség és prűdség lenne pont egy ilyen helyen. Viszont ha már ott van a kapuban, úgy kell magát visszafognia minden mozdulatnál, akkor miért ne élvezhetne el? Mennyi blokkot, gátlást kiold egy nőből az, ha megengedi magának az orgazmust egy idegen előtt!! A felszabadító ereje a lényeg, nem maga az orgazmus! Hitrendszerek, beidegződések, falak omlanak össze pár másodperc alatt! Na jó, itt majdnem egy óra alatt…

Mérhetetlen tiszteletem a Tiétek, akik bevállaljátok az ilyen programot! Nyilván szimpatikus vagyok, különben máshoz mennétek, de mégis egy idegenhez jöttök! Meztelenül, kitárulkozva átadjátok magatokat a történéseknek. Felvállaljátok feltörő vágyaitokat, érzéseiteket, a nevetést vagy a könnyeket! Megbíztok bennem. Nem győzök ezért hálás lenni. Minden alkalommal megköszönöm.

Tisztázzuk, nem mindenki így éli meg a programot, és nem is kell, hiszen mások vagyunk. Nem tud mindenki maximálisan a másikra figyelni, vagy a kommunikációban csúsznak el a dolgok. Ők jókor jöttek el, mi hárman pedig együtt létrehoztuk ezt a varázslatos megélést. Teljesen magával ragadnak az ilyen élmények.

A lényeg: itt az oktatás másodlagos volt. Egetrengető, mély, tartalmas és különleges volt az amit átéltünk!  Az élmény, a tapasztalás, amivel gazdagodtunk! Azt mondták még fel kell dolgozniuk a történteket…

Nem volt ez más az elejétől a végéig, mint három ember maximális figyelme, egymásra hangolódása, segíteni akarása: kísérni azt, aki éppen ott fekszik. Megadni neki mindent az újfajta érintéseken keresztül. Mondtam már? IMÁDOM A HIVATÁSOMAT!

Bejelentkezés:

Végh Anikó
e-mail: https://veghaniko.hu/kapcsolat/

telefon: +36 70 332-4401

Címeim:
8200 Veszprém, Akácfa utca
Budapest XII. vagy VII. kerület

Szeretettel várlak!