Áldd meg, amit magadnak kívánsz!

2022. márc. 27.

Alázat, szerénység és hála…

Bár elég nyálasnak tűnik, már a csapból is az folyik, hogy legyünk hálásak mindenért, én mégis érzem az erejét, a pozitív hatását.

Megfigyeltem, hogy a legnagyobb tudósok, sportolók, bármelyik szakma kiváló képviselője mindig szerény. Bármekkora tudásuk is van, megmaradnak alázatosnak. Pedig pont nekik lenne mire fenn hordani az orrukat, és mégis. Elgondolkodtató és példaértékű. Nem tudom mi lehet az oka. Talán az, mikor tanulunk és fejlesztjük magunkat, rájövünk milyen keveset tudunk. Vagy pl. egy élsportoló pontosan tudja, hány év szinte minden napjának megfeszített munkája van az eredménye mögött, és elég egy kis sérülés, betegség ahhoz, hogy lemaradjon az olimpiáról, amire négy évig készült. Esetleg az ember felismeri, milyen kis porszem a világegyetemben.

Gondolom sokan megtapasztaltátok már az ellenkezőjét is, amikor valaki hatalmas mellénnyel előadja önmagát, de valójában nem sok tudás van mögötte. Legyen szó egy szerelőről, tanítóról, gyógyítóról, vagy a boltban egy vásárlóról, aki mindig mindenről tudja a tutit és meg is mondja. Ezek az emberek pontosan a saját kisebbrendűségi érzésüket, a tudatlanságukat, a belső bizonytalanságukat kompenzálják a viselkedésükkel.

Végtelenül hálás vagyok, hiszen sokkal több mindenem van, mint amire szükségem lenne. És ezt nagyon sokan elmondhatjuk magunkról. Nem kell professzornak lenni ahhoz, hogy értékeljük a dolgokat. Amit megszoktunk, ami természetes, azért szinte már el is felejtünk hálásnak lenni. Tudjátok, mint amikor áramszünet van. Mit csináljak? Vasalok egy kicsit, jaa nem. Dolgozok a gépen. Na, azon se, mert az akksi nem bírja áram nélkül. Porszívózni se tudok. A kazán se kapcsol be, mert a termosztátnak is áram kell. Sötétben még olvasni se lehet. És ott állok a fene nagy civilizációmmal, felismerve, mennyire kiszolgáltatott vagyok. Valamiért sokszor az autóban vezetés közben tör ki belőlem a végtelen hála mindenért. És igen, a pityergéssel együtt megköszönök mindent, nem csak a kézzel fogható dolgokat. Azt is, ami még nincs a tulajdonomban, de évek óta vágyom rá.

Van tető a fejünk felett, meleg az otthonunk, bőven van mit ennünk, tiszta víz jön a csapból, az hogy meleg is, az sokak számára még ma is csak vágy, amiről ábrándoznak. Mi és a szeretteink egészségesek, vannak barátaink, sokunknak van munkája / hivatása, biztos megélhetése. Az sem utolsó szempont, hogy itt a Kárpát-medencében nem kell tartanunk cunamitól, hurrikántól, hatalmas földrengéstől, tűzhányó kitöréstől.

Hihetetlenül jó adni. Azt is meg kell tanulni, és hozzá tartozik a szerénységhez, hogy névtelenül adjunk. Nem kell nagydobra verni, csak adni, anélkül, hogy viszonzást várnánk érte.  Ha megnyugtat, hogy közvetlenül a rászorulónak adsz, itt megteheted: www.segitekegycsaládot.hu

Ott a másik véglet: ha meglátunk egy számunkra elérhetetlen kategóriájú autót, egy hatalmas gyönyörű családi házat hajlamosak vagyunk így reagálni: honnan a búbánatból van ezeknek ennyi pénzük? Miből vették meg a második autót? Hogy a francba tudnak évente 1x-2x-3x külföldön nyaralni? Vállalom, én is éreztem már így.

Akkor most érdemes megvizsgálni magunkban, milyen érzéseket hoznak fel a fenti mondatok. Irigység? Tehetetlenség: esetleg én nem tartom magam képesnek arra, hogy elérjem ezeket? Elkeseredettség? Pedig nem a második autótól, vagy a kacsalábon forgó palotától leszünk boldogok.

Fogalmunk sincs róla, vagy nem akarunk tudomást venni arról, hogy az az ember mennyit dolgozott a vagyonáért. Hány évtizedig tartott, mire erre a szintre hozta azt a nagy családi vállalkozást, amit ő egyedül kezdett 20-30 éve. Mennyi kudarcon, síráson, kétségen, újrakezdésen van túl. Hány éven keresztül dolgozott napi 12-16 órát, és közben ráment a házassága, az egészsége. Semmit nem tudunk róla, csak a végeredmény alapján ítélkezünk.

És ha ezeket a gondolatokat átformáljuk, saját rezgésünket tudjuk emelni. Pár hónapja olvastam egy huna (polinéz) közmondást: Áldd meg, amit magadnak kívánsz! Próbáljátok ki, óriási erő lakozik ebben a kis mondatban. Én azóta úgy sétálgatok, ha meglátok egy három szintes villát egy postaládával, vagy egy számomra szuper autót, akkor hangosan kimondom: Isten áldjon meg téged és a gazdádat is! Azonnal, automatikusan elmosolyodok, és valóban jó érzéssel gondolok a tárgyra és a tulajdonosára is! Magamnak és másoknak is jót teszek. Ennyi.

Bejelentkezés:

Végh Anikó
e-mail: https://veghaniko.hu/kapcsolat/

telefon: +36 70 332-4401

Címeim:
8200 Veszprém, Akácfa utca
1126 Budapest XII. Agárdi út 12/B

Szeretettel várlak!